Képzeljünk el egy kártyajátákot, ahol a résztvevők összesen n kártyával játszanak. A kártyákon jelek vannak. Attól függően, melyik jelcsoportot vesszük figyelembe, különböző számú kombinációk lehetségesek.

A megszokott kombinatorikai feladat a tárgy →kombináció irányban gondolkodik. Ha adott n és f(n), a keresett érték a lehetséges kombinációk száma. Erre példa az n → n! leképzés, ugyanígy az n → n? leképzés. Tehát van egy (tárgyak száma) → (kombinációk száma) könyvelési kapcsolatunk. Most megfordítjuk a könyvelési eljárást, és a (kombinációk száma) → (tárgyak száma) arányokat vizsgáljuk. Azonos számú logikai kombinációt feltételezve különböző számú tárggyal találkozunk, attól függően, hogy a gyüjteményt egydimenzionális sorrenben látjuk-e vagypedig egy többdimenzionális térben elhelyezkedő alakzatnak. Az n! és n? függvények összjátékának pontatlansága n=136 fölött eléri a „tárgy” egységét, n<136 esetén a „tárgy” egy töredéke a pontatlanság.

A kombinatorikai kérdés itt a következő: hány darab kártya kell ahhoz, hogy adott számú jelkombinációt elérjünk? Ez nem csak attól függ, milyen eljárással helyezzük el a jeleket a kártyákon, hanem attól is, hogy a kártyákat egy- vagy többdimenzionális csoportként kezeljük-e.