12. Információ

 

Az információ fogalmának gazdasági értelmezése

Az összeadás köztudottan azt jelenti, hogy az a+b=c művelet elvégzése után két megkülönböztethető intervallumot elválasztó határ – amely eddig a és b között volt – megszűnik létezni. A könyvelésben semmisem szűnik meg létezni, így megkeressük, mi lett a diszkontinuitás tényével, amelyet kikönyveltünk. Az összeadás továbbá azt jelenti, hogy a c halmaz mindegyik elemén szerepel egy egységnyi jel, amelyet „1”-el jelölünk. Elképzelhető viszont, hogy nem áll rendelkezésünkre elegendő számú egység-jel, bármilyen is legyen a jel tulajdonsága. Túl sok a különbözőség az egész halmaz összes jelét tekintve, hogy minden állításra elegendő egységnyi közös jelünk lenne. Így célszerűnek tűnik egy gazdasági szemléletet használni, lévén az ökonómia alapszabálya, hogy korlátozott számú az értéktartomány, ahonnan a „tárgyakat” és a megjelölésükre használt „jeleket” választhatjuk.

Az összeolvadás lineáris szinten 1 db diszkontinuitás-jel létezésének megszűnését jelenti. Térbeli elképzeléseink 2 tér egybeolvadását látják, ahol a CT,KW,QW tengelyek által határolt tér egybeolvad a CW,KC,QT tengelyek által határolt térrel egy közös térbe, amelynek tengelyei C,K,Q. Ez a tér egyszerre létezik egy harmonikus térrel, ahol a (a+b,b-2a,a-2b), rendre C,K,Q, egybeesik egy W,W,W belső tengelyek által határolt térrel, amely a külső rendben oktávokként helyezkedik el. A 2a-3b „belső” tengelyek egy negatív értékek által határolt „ellen-teret” alkotnak.

Könyvelési szempontból lényegtelen, hogy az SQαβ rendből α vagy β alapján keresünk-e vissza egy esetet elsőként; az emberi szemlélő átélésében fontosabbnak tűnik a külső, első rendezési szempont. Hogy a két szempont egymással helyettesíthető eredményekhez vezet, tehát legalábbis részben azonos okokra vezethető vissza, látjuk, ha két mágnest egymáshoz közel viszünk és a gravitációként ismert fogalom befolyásolását előállítjuk.

A mágnesekkel folytatott kísérletek eredményei alátámasztják a gazdasági szemléletet. Ameddig a rendszer egységeinek nem adott a sorrendje, jelenlétük nem befolyásolja a teret. Miután egy bizonyos térbeli elhelyezkedés megvalósult, a teret alkotó jelek már felhasználódtak, így nem marad elegendő, hogy az eddigi térben helyük az eddigi módon leírható lenne.

 

powered by

button-code button-num button-exp button-sug button-graph

powered by